Házirend
Szilvás10
Kedves Vendégeink, köszöntjük a Szilvás10 nyaralónkban!
Kérjük, szenteljenek néhány perc figyelmet házirendünkre!
Hogy biztosítsuk a kellemes pihenésüket és elkerüljük az esetleges félreértéseket, szeretnénk, ha megismerkednének házirendünkkel. A házirend be nem tartása a foglalás lemondását és az egész összeg megfizettetését vonja magával, tekintet nélkül a szállás korábbi elhagyására.
Érkezéskor a Vendégek kötelesek a tulajdonosnak átadni az adatfelvétel miatt a személyes okmányaikat (útlevél vagy személyi igazolvány) és a helyszínen fizetendő összeget.
Bejelentkezés / Kijelentkezés:
Vendégeink a Szilvás10 nyaralót 14:00 órától foglalhatják el. A távozás napján kötelesek a szálláshelyet elhagyni 10:00-ig, hogy ki lehessen takarítani és előkészíteni más Vendégeknek a szállást. A nyaralót olyan állapotban kell elhagyniuk, amilyenben az érkezésükkor volt – rendben és sértetlenül.
Mind érkezéskor, mind távozáskor a szállásadó vagy megbízottja személyes jelenlétében történik a kulcs átadása, átvétele.
A Szilvás10 nyaralóban látogatót csak és kizárólag előzetesen egyeztetve, a szállásadó tudtával, beleegyezésével fogadhatnak nappal (8 és 21 óra között). Ha este/éjjel Vendégeket fogadnak, kötelesek azt az üzemeltetőtől előre megbeszélni, illetve az extra Vendégek után járó felárat megfizetni.
Érkezéskor a szálláshely megtekintése után a szolgáltatások igénybevétele, a szállásdíj kiegyenlítése, a szállás elfoglalása, a Házirend automatikus elfogadását jelenti.
Fizetés:
A szállásdíj fennmaradó része és az idegenforgalmi adó, valamint a kaució fizetése érkezéskor történik egy összegben, készpénzben. Ha valami miatt a Vendég az általa előre lefoglalt időszak vége előtt távozik a szállásról, abban az esetben is köteles a lefoglalt éjszakák szállásdíját kifizetni.
Parkoló használat:
A nyaralóhoz 1 autóbeálló tartozik, továbbá 1 autó számára van lehetőség parkolni ingyenesen a ház előtt az utcán.
Dohányzás:
A dohányzás és a nyílt láng használata az épületen belül szigorúan TILOS!
Tisztelettel megkérjük dohányzó Vendégeinket, hogy a tisztaság fenntartása érdekében az udvaron, és a szállás teljes területén a csikkeket ne szórják el, hanem azokat összegyűjtve a szemetesekbe helyezzék.
Amennyiben a be nem tartott jogszabály miatt intézkedés történik a szállásadóval szemben, úgy annak költségét a jogsértő köteles megtéríteni. Ez az intézkedés feljelentést és egyéb eljárást vonhat maga után.
Szobák, berendezési tárgyak használata:
Kérjük a berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatát! A szobák berendezését és felszerelését, beleértve a törölközőket, plédeket, ágyneműt stb. a házból kivinni tilos!
A bútorokat átrendezni kizárólag a tulajdonos beleegyezésével lehet.
Távozáskor a szobákat átnézzük és az esetleges károkat illetve az ebből fakadó költségeket a Vendég köteles megtéríteni.
Tisztelettel megkérjük Önöket, hogy a falfelületre ne kenjék fel a rovarokat.
A szobákba gyúlékony, robbanásveszélyes anyagot, közlekedési eszközöket tilos bevinni, tárolni.
A szobából való távozáskor kérjük győződjön meg, hogy az elektromos eszközök, klímák, lámpák lekapcsolva vannak, illetve a vízcsapok el vannak zárva.
Bármilyen meghibásodást észlel kérjük azonnal, haladéktalanul jelezze felénk, utólagos reklamációt nem áll módunkban elfogadni.
Az átadott szobakulcsok elvesztése esetén a Vendég haladéktalanul köteles szólni a szállásadónak, illetve az ezzel járó költségeket megtéríteni (ajtó kinyitás, zárcsere stb.)
Étkezés:
A ház jól felszerelt konyhával rendelkezik, lehetőség van egyszerű ételek elkészítésére. A mikrohullámú sütőbe ne tegyenek be fémet tartalmazó tárgyat. Mosogatógépet, konyhai eszközöket rendeltetésszerűen használják.
Kérjük, a szobákban ne étkezzenek, ezt csak a konyhában, teraszon tegyék!
Takarítás:
A szobákat a Vendégek tisztán, kitakarítva veszik át. Ottlétük alatt takarítást nem végzünk, csak külön kérésre, díjazással. Teljes ház takarítása ágynemű és törölköző cserével hetente egyszer történik meg.
Szemételhelyezés, kezelés:
A háztartási szemét gyűjtése: konyhában és a házhoz tartozó kukában.
Tűzrakás-bográcsozás, grillezés:
Tüzet rakni kizárólag a kijelölt tűzrakó helyen a kijelölt farakásból, szélcsendben, egy vödör oltóvízzel felszerelkezve lehet. A grillezőt is kizárólag a kertben használják szélcsendes időben. A tűzrakás után kérjük a Vendégeket a szemét eltávolítására és a parázs leöntésére. A grillezőt, bográcsot használat esetén kitisztítva kérjük helyreállítani.
Nyári szárazság, tűzgyújtási tilalom esetén tilos bográcsozni, szalonnát sütni, grillezni! Minden esetleges tűzeset a Vendég felelőssége, teljes kár megtérítésére kötelezhető.
Egyéb:
A szomszédok nyugalmának biztosítása miatt, szálláshely egész területén 22.00 – 08.00 óra között tilos hangoskodni, zenélni vagy zenét hallgatni. A helyi csendrendeletet kérjük tartsák be.
Felhívjuk figyelmét, hogy a szállásadónak nem áll módjában felelősséget vállalni és kártérítést fizetni az önhibáján kívül történt eseményekből eredő károkért (pl. természeti csapás, jégeső, tűz, áramszünet, parkolóban keletkezett sérülések stb.).
A Vendégnél lévő vagy a Szilvás10 Nyaralóban tárolt értékpapír, készpénz vagy egyéb értéktárgy tekintetében sem terheli semmiféle felelősség a szállásadót.
A nyaraló területén, épületében, berendezéseiben okozott rongálást, károkat (melyet a kaució nem fedez) a szállás bérlője köteles készpénzben helyszínen elutazás előtt megtéríteni. Ugyanígy a Nyaraló nagyobb értékű tárgyai eltűnése esetén is a kárt a szállás bérlője köteles készpénzben helyszínen elutazás előtt megtéríteni. Igény esetén érkezéskor leltár felvétele lehetséges.
A Szilvás10 Nyaraló területén TILOS:
- Az olyan tevékenység, amely a nyaraló szolgáltatási tevékenységén kívül esik, jogszabályba ütközik, illetve közerkölcsöt sért.
- Minden, másokat erős zajjal, szaggal vagy egyéb környezeti ártalommal járó zavaró tevékenység.
- A nyaraló ingatlan egész területén drogok, tiltott doppingszerek, narkotikumok fogyasztása vagy ezekkel való visszaélés, ill. bármely veszélyes anyag és/vagy tárgy, (robbanóanyagok, pirotechnikai eszközök, fegyverek) illetőleg állat bevitele.
Szabálytalanság (jelen Házirend szabályainak, illetőleg az általánosan elfogadott viselkedési szabályok megszegése) esetén a szabálytalankodó figyelmeztetésére kerül sor, eredménytelenség esetén az üzemeltető jogosult a Vendéget, a bérlőt távozásra felszólítani. A szállásadó fenntartja a jogot, hogy a botrányosan viselkedő, a házirendet be nem tartó Vendégeket nem fogadja, illetve a szállásról azonnal eltávolítja. Az szállásadó intézkedési jogosultságát meghaladó esetekben jogosult a rendőrség, illetőleg más hatósági szervezet segítségét kérni, akik utasításai szerint kell minden érintettnek együttműködni. A kiutasított szabálytalankodó Vendég az üzemeltetővel szemben semmilyen követeléssel nem élhet.
A Szilvás10 Nyaraló üzemeltetője nem vállal felelősséget a személyekben vagy anyagi értékekben keletkezett károkért, amennyiben azok a Házirend be nem tartásából ill. a Vendégek, bérlők figyelmetlen, felelőtlen magatartásából erednek, valamint az elveszett, eltulajdonított tárgyakért, eszközökért.
A szálláshelyet, szolgáltatásokat minden Vendég saját felelősségére és kockázatára veszi igénybe.
A kiskorú gyermekek felügyelete a szülő felelőssége. Minden tárgyat, eszközt, lépcsőt mindenki a saját felelősségére használ.
Elemi kár, csőtörés, áramszünet, útfelbontás (stb.) – az üzemeltetőn kívül álló okok miatt történő meghiúsulás esetén nem jár kártérítés.
A Szilvás10 Nyaraló területén bekövetkező bármilyen rendkívüli eseményt az elsődlegesen észlelő köteles az üzemeltetőnek késedelem nélkül jelezni.
Elérhetőségünk:
Az üzemeltető az alábbi telefonszámon elérhető: +36 30 7989153
E-mail címünk: szilvastiz@gmail.com
Zsirai Dóra & Juhász Andor
Jó pihenést, kellemes időtöltést kívánunk!
NTAK: MA23060610